Hírek

Király Linda és Király Viktor osztotta meg sikereinek kulisszatitkait a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének Könnyű(?) Zenész ÉLETutak című sorozatában kedd este az oDEon egyetemi színházban. A testvérek meséltek a család zenei gyökereiről, valamint arról is, hogyan kerültek közel a zenei pályához és milyen viszontagságokon, próbatételeken keresztül vezetett az út a világsikerig.

Egy magánalapítvány is segíti a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, hátrányos helyzetű hallgatókat a Debreceni Egyetem Műszaki Karán. A Debreceni Tálentumok Alapítványt egy vállalkozó hozta létre, aki két diplomáját is itt szerezte korábban és úgy érzi, sokat köszönhet az intézménynek. A legfrissebb pályázati kiírásra február 23-ig lehet jelentkezni.

Több mint százhetven végzős hallgató vehette át diplomáját a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar (ETK) oklevélátadó ünnepségén. A Debreceni Egyetem Díszudvarán megrendezett ceremónián elismerték a kar több dolgozójának, valamint hallgatóinak kiemelkedő teljesítményét is.

2024-től ismét elérhetővé válik a sokak által szeretett, korábban nagy népszerűségnek örvendő gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki szak a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán (DE GTK). Az itt végzett hallgatók nem csak az agrár és vidékfejlesztési szakterületen, hanem a pénzügyi és a gazdasági szférában is megállják majd a helyüket, arról nem is beszélve, hogy számos ráépülő mesterszakra jelent majd belépőt.

Az orvos- és egészségtudományi kutatásokat végző hallgatók mutatják be eredményeiket a Debreceni Egyetemen szerdán kezdődött tudományos diákköri konferencián. A háromnapos rendezvényen több mint háromszáz előadás hangzik el. A helyi TDK-n legjobban teljesítő hallgatók jövőre az országos konferencián képviselhetik az intézményt.

Tudományos Diákkori Konferencián ismertették kutatási eredményeiket az Egészségtudományi Kar hallgatói többek között az infokommunikációval, a dohányzási szokások felmérésével, a derék-hátfájás és nyaki fájdalom vizsgálatával, a táplálkozással, a fizikai aktivitással, valamint az időskori marginalizációval kapcsolatban. A társadalomtudományi szekcióban összesen húsz fiatal kutató tartott előadást.

Az Abigél című regény musical változatával ünnepelte a Magyar Kultúra Napját az oDEon Egyetemi Musical Színház.

Második helyezést értek el a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar (DE GTK) hallgatói a XXII. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyen (OPEV). Hazánk egyik legrangosabb közgazdasági megmérettetését Győrben rendezték.

Eskütételüket követően 83 hallgató vehette át oklevelét pénteken a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) téli diplomaosztó ünnepségén.

Frissen végzett informatikai szakemberek kapták meg diplomájukat az Informatikai Kar oklevélátadó ünnepségén. A Debreceni Egyetem Díszudvarán tartott ceremónián mintegy kétszáz, nappali és levelező tagozaton végzett hallgató vehette át a diplomáját.